PROJEKT HÍREK

Siófokon tartották az ATDS II projekt zárókonferenciáját

10.10.2018.

A Siófokon megrendezésre került "Élményturizmus Fejlesztési Stratégia II" projekt zárókonferenciája a projekt megvalósításának végét jelentette. A konferencia programjának része volt a turisztikai befektetők vonzása is. A rendezvény során a projekt eredményeit a Balaton Integrációs és Fejlesztési Ügynökség és Kapronca Város Önkormányzata mutatta be.

Köszöntőjében Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója hangsúlyozta Horvátország és Magyarország határán átnyúló együttműködés fontosságát. Beszédében kiemelte a kontinentális turizmus terén folytatott együttműködést, amelynek potenciálját - különösen Horvátországban - eddig nem használták ki. Köszönetet mondott továbbá Kapronca városának a határ menti térségben megvalósult innovatív turisztikai kínálat fejlesztését célzó projekt kidolgozásában és megvalósításában végzett munkájáért. Kapronca város képviselője bemutatta az ATDS II projektet, a tervezett és megvalósított tevékenységeket, valamint Kaproncán elért projekteredményeket. A magyarországi partner bemutatta a négy nagyvárost - Budapestet, Pozsonyt, Bécset és Zágrábot érintő – nemzetközi piackutatás eredményeit, amelyek segítséget nyújtanak megismerni, hogy a látogatók milyen élményturisztikai kínálatnak örülnének a Balatonnál, milyen attrakciókat látnának szívesen a térségben és mennyit fizetnének a belépésért egy ilyen szórakoztató parkba. A magyar partner ismertette továbbá a tematikus park pénzügyi megvalósíthatósági tanulmányát, valamint a különböző tematikákat, amelyeket alkalmazni lehetne egy balatoni élménypark esetében.

Vissza